Kimozdul - programok, fesztivlok, vlemnyek

Újabb rekordra készül a zalaegerszegi lemezlovas



Hat napon át tartó 125 órás diszkózással a világrekordot és egyben a saját magyar rekordját szeretné megdönteni a zalaegerszegi Csuka Attila.

A lemezlovas az MTI-nek elmondta; augusztus másodikán, délután két órakor áll a Dísz téren felállított sátorban a keverő pult mögé. A szabályok szerint óránként öt perces szüneteket tart, míg a szemtanuk és a jegyzőkönyvvezetők négy óránként váltják majd egymást. A rekordkísérlet alatt folyamatos orvosi felügyelet alatt lesz, nyolcóránként pedig kötelező orvosi vizsgálaton vesz részt.

A környéken élők nyugalma miatt hétköznaponként a tér felé csak reggel nyolc órától este tíz óráig szolgáltathat zenét, ezután már csak a sátorban szólhat a zene. Csuka Attila többnyire slágerzenéket, a "régi idők", a 70-80-as évek zenéjét pörgeti, szombat este pedig az éjfélig tartó utcafesztiválhoz kever zenét.

A lemezlovas januárban négy napon és négy éjszakán át szolgáltatott zenét Zalaegerszegen, a Venatus szabadidőközpontban. Az MTI-nek azt mondta, hogy a 90 órát maghaladó ébrenlét után legalább egy hónap kellett ahhoz, hogy regenerálódjon.
Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora az MTI-nek elmondta: Csuka Attila érvényes magyar rekordot állított fel januárban, 45 perccel szárnyalta túl Szegezdi Krisztián 89 óra 22 perces teljesítményét.

Hozzátette: Szegezdi Krisztián teljesítménye 2007-ben világrekord is volt. A jelenlegi világrekordot azonban a skót DJ Alan D. állította fel 2009-ben; a harmincéves fiatalember valamivel több, mint 124 órás DJ-tevékenységgel került be a rekordok könyvébe.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Kérem írja be a képen látható betűket!
Image CAPTCHA
Szünet nélkül írja be a betűket!

Programajánló

Programnaptár

H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30