Kimozdul - programok, fesztivlok, vlemnyek

Ördögkatlan Fesztivál 2010: letölthető programfüzettel (aug. 4-8)



Mintegy 25-30 ezer látogatót várnak az Ördögkatlan Fesztiválra, melynek augusztus 4. és 8. között harmadik alkalommal ad otthont három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya.

A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programhoz kapcsolódó fesztivál öt nap alatt háromszáz programot kínál az érdeklődőknek.

Az Ördögkatlan Fesztiválon fellép a Quimby, Lovasi András, a Boban Markovic Orkestar és Rúzsa Magdi, Másik János és barátai, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, a Szent Efrém Kórus, Sebestyén Márta és a Técsői Banda. Tom Waits dalait közös koncerten adja elő az angol Ian Segal, az osztrák Ripoff Raskolnikoff és mások mellett Kiss Tibor is. A tavaly augusztusban elhunyt Cseh Tamás előtt emlékesten tisztelegnek.

Emellett számos színházi esemény is várja a Villány környéki falvakba érkezőket: a Bárka Színház produkciói mellett Örkény István-estjével lép fel Mácsai Pál, Garaczi László Plazmáját adja elő a KoMa Társulat, Kapa és Pepe (Mucsi Zoltán és Scherer Péter) pedig a Katlanbusz járatait alakítja "buszszínházzá".

Az Ördögkatlan idei díszvendége a székelyföldi Háromszék megye, Kiss Tibor, a Quimby együttes frontembere és Háy János író, költő lesz. Háy János a fesztiválon Kiss Tiborral együtt házat fest, irodalmi műsorokat vezet, de képzőművészeti kiállítással, manórajzaival is jelentkezik Nagyharsányban.

A programsorozatot ezen kívül még több kiállítás, irodalmi rendezvény, táncház színesíti, de gyerekeket is számos programra várják, melyekről részletesen a www.ordogkatlan.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Ördögkatlan Fesztivál ötlete a hat évig a Művészetek Völgyében állomásozó Bárka Kikötőből nőtt ki 2008-ban. Azóta a Baranyában otthonra lelt rendezvénysorozat méreteiben jelentősen továbbfejlődött, de "mezítlábas ártatlanságát" szeretnék megőrizni a szervezők. Ennek jegyében nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlődést tartják szem előtt. Nem vonnak be új településeket, és nem növelik a fesztivál időtartamát. Arra törekednek, hogy minél jobban kiszolgálják a visszajáró és az újonnan érkező látogatókat.

A teljes program (pdf)

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Kérem írja be a képen látható betűket!
Image CAPTCHA
Szünet nélkül írja be a betűket!

Programajánló

Programnaptár

H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30