Kereskedelmi rádiók hallgatottsága: Van-e élet a Sláger és a Danubius után?



Két hónappal a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése után a magyar rádióhallgatók nagy része továbbra is visszasírja a régi adókat. A KutatóCentrum és a Marketing&Media felmérése szerint a 18-64 évesek kétharmada hiányolja valamelyik csatornát, a Juventus Rádiónak ugyanakkor jót tett az átrendeződés.

A Slágert hiányolják a legjobban

A Danubius és Sláger Rádió megszűnése utáni űrt még nem tudta egyetlen csatorna sem maradéktalanul betölteni: a 18-64 éves rádióhallgatók kétharmada hiányolja valamelyik adót – többek között ez derült ki a Kutatócentrum és a Marketing&Media villámkutatásából. Az 1512 fő megkérdezésével zajló felmérés eredménye szerint a Slágert hiányolják többen: a megkérdezettek 58 százalékának hiányzik, míg a Danubius 45 százaléknak. Ennek részben az az oka, hogy a Danubius népszerű műsorai és műsorvezetői továbbra is hallhatóak az újonnan induló Class FM-en. „A felmérés ideje alatt a Neón újraindult a közkedvelt reggeli műsor, a Bumeráng, ami várhatóan nemcsak a hallgatók hiányérzetét csökkenti majd, de az új adó hallgatottságának is jót fog tenni” – értékelte az eredményeket Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. A nőket és a 18-24 éveseket érintette érzékenyebben a változás, míg a férfiak és a 25-44 évesek közel 40 százaléka nem hiányolja a megszűnt adókat.

kereskedelmi rádiók hallgatottsága

Még tart az átrendeződés

A két országos rádióadó, a Danubius és a Sláger Rádió megszűnése a piaci viszonyokat is alaposan átrendezte. Két hónappal a döntés után még mindig a Juventus tűnik a változás győztesének. A korábban leghallgatottabb rádió, a Sláger megszűnésével a Juventus tört az élre: a 18-64 éves rádióhallgatók 27 százaléka hallgatja rendszeresen ezt a csatornát. Ugyanakkor az új rádióknak is sikerült megvetniük a lábukat: a Class FM a második helyen áll a hallgatottsági listán, míg a Neo az MR2-Petőfi Rádió után nem sokkal lemaradva a negyedik.

A jó startot igazolja, hogy a fiatal, 18-34 év közöttiek körében már a Class FM vezeti a hallgatottsági versenyt, megelőzve a Juventust és a Rádió1-et. 35 év felettiek körében ugyanakkor a Neo szerepel jobban a két induló csatorna közül.

A felmérésről:

Az 1512 fő online megkérdezésével zajló villámkutatás január 20. és 26. között zajlott. A minta kor, nem, településtípus tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves magyar lakosságot.

A KutatóCentrum honlapja: www.kutatocentrum.hu
 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Hozzászólás megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

hallgatottság...


Üdv.
Én is a neot hallgatom...Pontosabban a Bumerángot... Mert miután vége a Bumerángnak, elkapcsolok....Nincs fix ,,szerelem".

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Kérem írja be a képen látható betűket!
Image CAPTCHA
Szünet nélkül írja be a betűket!

Programnaptár

H K Sz Cs P Szo V
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
H K Sz Cs P Szo V
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 


Kimozduló on Facebook

Belépés