Új kislemezzel jelentkezett a nullás évek magyar popzenéjének legizgalmasabb csapata. Szombat óta ingyen letölthető a honlapjukról a nyolc dal. Továbbá a hozzá ajándékként mellékelt tizenkét versnyi hangoskönyv is a rajongóktól beküldött és két neves színész által felolvasott versekből.

Kardos Horváth János, a Kaukázus énekese a Alonnak januárban adott interjúban két olyan vonatkozási pontot említett, amelyek nagyban látszanak meghatározni az őszre várható új albumot. Ezek az akusztikus megszólalású, néhol népi egyszerűségű dalok szeretete, illetve az eddigi közéleti témák ellenében a spirituálisabb szövegek nagyobb dominanciája. Szóval lesz ugyan egy erősen elektronikus vonulata is az anyagnak, azonban – amennyire ezt persze egy kívülálló megítélheti – a koncertpörgés csinnadrattáját kiegyenlítő nyugalom igénye és az apai szerep magára öltése valamelyest átrendez(het)te az énekes világképét.

A Szalai Éva EP is ezt látszik igazolni. A korábbi lemezek bohémul ihletett, az őt körülvevő élet kaleidoszkópszerű fénytörésekben bővelkedő impulzusait mintha már nem hasonlóan izgága dalokban akarná visszaadni.

A dalok

Szalai Éva. Ha nem a Kaukázusról volna szó, már javasolnám is a Fanta marketingeseinek, hogy minél hamarabb szerezzék meg a dal jogait a következő reklámhoz, mielőtt más elhappolná előlük. Amúgy pazar beates cucc. KHJ-ék még sohasem írtak egy ennyire vidám dalt. A honlapjukon az egyik fórumozó meg is jegyezte, hogy ez lesz a Kaukázus „Emesé”-je. Vagyis az agyonjátszott, a közönségtől minden koncerten egyként követelt Kaukázus-dal. Lehet persze fejet csóválni, hogy túl sok engedményt tettek a popzenének, csakhogy amíg nem ilyen: „Gumicukor vagyok a tenyereden” vagy ilyen: „Hányszor kerültem már föléd az ágyban nyakkendőben?” sorokban bővelkednek a zenerádiók repertoárja, addig nem szívesen állnék be a károgók kórusába.

Celeb. Az összefércelt magyar sztárvilág elé húznak görbe tükröt. „Ez a világ olyan kerek, mért én legyek szögletesebb?” Markáns népzenés kíséret, amire a dalvégi klarinét húz még izgalmas kontúrokat. KHJ azonban nem volna az, aki, ha nem csavarna még egyet az alapötleten, és ne húzna oda egyet előbb a politika, majd konkrétan az őszödi böszme hátára is: „A kultúra nem kér enni. Ha nem tetszik, el lehet menni.” Először zavart a míves kidolgozottságú edénybe öntött Malac Kóla, de aztán megbékéltem vele.

Tartós béke. Derűs apokalipszis-várás. A globális felmelegedés és klímakatasztrófa nyomán Norvégiától Japánig megemelkedik a vízszint. Bécsben szörfösök, az autók mindenhol vízben állnak stb. Hanem van még egy utolsó esély, mielőtt beütne a krach és az elolvadt jégsapkák okán a gátak átszakadnának. „A jó, a rossz és a kreatív” kistesója minden szempontból, a téma is hasonló és emellett igazi ugrálós-éneklős bulizene is, remek zongorafutammal. Csak a régi úttörős dalból átemelt sorok tűnnek erőltetettnek. Íme, egy nem-hivatalos videó hozzá: 

Ingatlan. Ahogy indul a szám, a dallam lejtése már a fülbe kívánkozik, ám a címre pillantva inkább egy másik „i” betűs szóra asszociálnék: Isten. Meg kellett párszor hallgatnom, amire sikerült nem engednem újra és újra a kísértés és nem ért ismét csalódásként, hogy a benne említett hegy nem az Olümposz, hanem a Gellért, az adócsaló milliárdosok szmogriadótól védett lakhelye.

Teszkó. Annyira beitta már ezt a dalt a néplélek, annyira közkinccsé vált minden egyes szófordulata, hogy szőrszálhasogatás volna minden, mégoly találó megállapítás is.

Parázs. A körbe-körbejáró gitár, az „És akkor jó már…” refrénkezdet és a dal hangulata Lovasi András szólólemezéről a „Mennyország”-ot juttatja az eszembe. Ám ez talán csak a saját bejáratú képzettársításom, nehogy bárki is kopírozást emlegessen. Főleg hogyha KHJ ilyen sorokat énekel, mint ezek: „Köztéren kettesben bárkiből lehet még ember. Jelszót, ha mormolok, gyengülnek gálásaim.”

Gyűrűzött madár. A legszebb dala az EP-nek. A fentebb emlegetett és a „Celeb”-ben már útjára engedett népdalos inspirációnak itt a perdöntő bizonyítása. Még hegedű-, citera- és valamilyen fúvós hangszeres kísérettel is fokozzák a gyönyörűséget! Csak ez a csatahajós és kotróhajós rész tűnik túlbonyolítottnak egy ilyen, a közvetettségében és az egyszerű képeiben igazán hatásos dalhoz. Bizton állítható: lesz itt még Csík zenekaros kooperáció.

Agyhalál. Az előbbi dal elektronikus indíttatású párja. A könnyű szív itt már nehézzé válik. Követelő, ellenállni képes erő azonban nincs abban, ahogy újra és újra oda futnak ki a szavai, hogy „add vissza a szabadságot nekem.” A váddal terhes, de a változtatásra képtelen férfi refrént záró közhelyéért kár: „a szerelem szíveket tép szét.” Szokatlan dal ez a Kaukázustól, de lehetnek sokan, akiket épp ez fog meg leginkább.

Merte (2004-2008)

A cím abból a mondatból származik, hogy „be merte küldeni a versét”. A 12 állomásos, összesen negyed órányi futamidejű hangoskönyv 7 szerzőtől származó poémáit két kiváló színész, Ónódi Eszter és Rába Roland mondja el. Érdekes vállalkozás, de talán, mint azt az EP-t a címéül választó fórumban meg is jegyzi egy hozzászóló, több verset is be lehetett volna válogatni. Ha minden igaz, az eredeti felhívás is még 22 versről szólt. De ne legyünk hálátlanok és követelődzők, nézzük azt a tucatot, ami van.

Közülük négy nekem különösen a kedvemre való. Jocónak a többfelé utalgató, könnyed eleganciájú „25.”-je pompás nyitány. „S hogy ki viszi át fogában tartva? Félek, hogy én leszek az a marha” – cirógató, egyben a korábbiakat méltón összegző zárás. Grizon játékosan felesegető „Differenciá”-ja sem fut ki máshova, mint a szintén az ő tollát dicsérő „Magány”. Míg azonban az előbbinél végig azt hisszük, hogy egy szerelmespárt látunk a lelki szemeinkkel, az utóbbinál már nem kell a „Szerelmem, Hirosima” című film zárószava, hogy épp az ellenkezője legyen nyomatékos igazság.

A harmadik vers, ami szerintem igenmód hat, az a kissé felülprezentált Kishell „Miután a papá”-ja. A „Fogkrémes”, a „Megoldás”, a „Hullámként áradt” és a „Vadszőlő” is rendben van. Ám annak a különös felszabadulásnak az érzékletes leírása, ami az édesapja halálát követi és ami az általa felállított tiltólistáról lekerült „mit mikor és mivel, illetve mit egyáltalán nem” címkézésű ételekben nyilvánul meg, az gyönyörű.

b0b0 „Néma hárfá”-ja a negyedik szóba hozott költemény, ami miatt a merőben szubjektív dobogót a hármon túl plusz egyel bővítem ki. „De a nép nem figyel. Alszik, lustán kókad, részeg hajnalon pihen. Minden hajnal részeg, mindig pihen” – halljuk Rába Rolandot és már azt hinnők, hogy olyan szerepverssel állunk szemben, ahol a poéta egy hajdan volt, száz vagy százötven évvel ezelőtti korba helyezi vissza magát, áll a Nagy Magyar Puszta kellős közepén és búsong az általános, a belenyugvást könnyűszerrel tunyasággá oldó állapotok láttán. Aztán amikor a marketingkommunikációs stratégiák szórását emlegeti, már tudjuk, hogy a XXI. század elején vagyunk. A fenti szavak nagyon is leírják a fogyasztástól, reklámszpotoktól és életpótló telesorozatoktól kábított agyú jelenkort.

A többi vers még kiadó, mondhatni, gazdára vár. Remélhetőleg nem sokáig. Tavaszodik, ébredezik a természet, érkezőfélben a jó idő, nem volna hát üdvös csak úgy parlagon feküdve és petrezselyemárusként tengődve hagyni őket. „Mert van valami a tömeg és a mocsok párosában” – mondja Giorgio a „Keleti”-ben a hasadó ég alatt és az „ezer szag városában”. Feri számára „Egy ideje” lélekbéklyózón rossz mederben folynak a mindennapok. Jucus „Összetöredék”-e pedig végigvezet a hideg instant kávétól az úticéljához vivő úton, ahol kiderülhet számunkra, hogy mi is az a B. A. Gy.

Értékelés: 8/10