Kimozdul - programok, fesztivlok, vlemnyek

Dear John: Egy romantikus dráma nyomta le az Avatart



A Dear John című romantikus dráma került a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlista élére, ezzel a második helyre szorította a hetedik hete a bevételi csúcson jegyzett Avatart.

A svéd Lasse Hallström rendezte alacsony költségvetésű románc pénteken került az amerikai mozikba, és a jelentések szerint nem kis meglepetést okozott 32,4 milliós (6,5 milliárd forint) hétvégi bevétele. A Sonyhoz tartozó Screen Gems által forgalmazott filmre a felmérések szerint 84 százalékban a nők voltak kíváncsiak, ráadásul kétharmad részük 21 éven aluli volt.

A szakértők emlékeztettek rá, hogy a Super Bowl-hétvégén férfiember nem igen teszi be a lábát a mozikba, ez a hétvége mozis szempontból egyértelműen a nőké.
Az elemzők azért korábban arra számítottak, hogy egy darabig - legalább Valentin-napig - még uralja majd az észak-amerikai jegypénztárakat James Cameron 3D-ben hódító sci-fije. Ezzel szemben a hétvégi bevétele 23,6 millióra (4,7 milliárd forint) esett vissza Amerikában és Kanadában. A globális piacon azonban 76 millió dollárost (15,2 milliárd forint) hétvégi jegybevétellel továbbra is megtartotta vezető státusát. Az Avatar a hazai piacon jelenleg 630,1 milliós (126 milliárd forint) bevételnél tart, világszerte pedig jegyeladásainak összértéke túllépte a 2,2 milliárd dollárt (440 milliárd forint).Romatikus dráma vetett véget az Avatar menetelésének

John Travolta From Paris With Love című akciófilmje a várakozásoktól messze lemaradva a kasszasikerlista harmadik helyén debütált 8,1 millió dollárral (1,6 milliárd forint). A negyedik Mel Gibson A sötétség határán című thrillere lett 7 millióval (1,4 milliárd forint), az ötödik pedig a The Tooth Fairy (A fogtündér) című horror 6,5 millió dollárral (1,3 milliárd forint).

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Kérem írja be a képen látható betűket!
Image CAPTCHA
Szünet nélkül írja be a betűket!

Programajánló

Programnaptár

H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31