Néha be kell látni, hogy az internet korának nemcsak hátulütői vannak. Hozzá lehet például úgy jutni albumokhoz, hogy amikor letöltjük őket, az mp3-ak mellett a mappában nem figyel ott a borító vagy a teljes booklet és nem azzal a prekoncepcióval indulunk neki a zenehallgatásnak, hogy „remélem, maga a lemez jobb lesz, mint az a szörnyűség az előlapon.” Következzék fordított kronológiai sorrendben 12 borító, amivel a kezünkben kétszer is visszafordulnánk a pénztár felé menet.

1. Eels – Beautiful Freak (1996)

Az album kiadása idején a lemezbolti keresgélés közben gyakran a szemembe tűnt ez a borító. Aztán gyorsan viszolyogva továbblapoztam, reménykedvén, hogy csak akad majd egy ízlésficamos lúzer, aki elviszi, és nem kell annyiszor szemet szúrnia. Hamarosan meg is történt. Akkoriban a Viván gyakran ment Mark Oliver Everett tulajdonképpen egyszemélyes zenekarának a legnagyobb slágere, a Novocaine For The Soul. Na, az se passzolt bele a hip-hop és elektronikus zenék iránti rajongásomba. Közel tíz évnek kellett eltelnie, hogy megszeressem az Eelst.  Néhány hete elolvastam a fickó önéletrajzát angolul.

2. Chumbawamba – Anarchy (1994)

Elég csak ránézni a nyolctagú anarcho-punk kompániára meg a leghíresebb dalukat, az 1997-es Tubthumpert is szerepeltető lemezük borítójára, hogy rosszat sejtsünk. Ez kábé olyan, mintha 16 évesen a könyvtárosnő anyánkat látnánk a gyógyegér kollegájával és néhány hasonszőrű, NAGYON NEM KÚL barátjukkal egy éjszakába nyúló koncerten. És akkor még itt van ez a borító, amin egy csecsemő épp megszületik – onnan, ahonnan a csecsemők megszületni szoktak. Paradox helyezet: egyrészt „minden születés véres”, ahogy Hobo mondja az Orgia című dalában, másrészt pedig „a születés csodájával” szembesülünk.

3. Nirvana – Nevermind (1991)

Kurt Cobain, Smells Like Teen Spirit. A két varázsszó a lemezcím mellett, ami örökös helyet biztosít mindhármuknak, sőt mindnégyüknek a könnyűzene történetének legmeghatározóbbjai között. Tudni kell, hogy az énekes, amikor az akkor még szinte névtelen grunge zenekar ezt a dalt eljátszotta több millió néző előtt a Saturday Night Live-ban, még aznap este heroin-túladagolásban meghalt. Aztán persze a szintén zenész felesége, gyermeke anyja, Courtney Love újraélesztette a hotelszobában. A borítón ismét egy csecsemő, aki egy egydolláros után úszik. 2001-ben, tíz évre rá, az újrakiadáskor már egy tízdolláros bankó a csali. Lám, felnőtt a grafikus srác.

4. Devo – Oh, No! It’s Devo (1982)

Akad nem kevés olyan zenekar, akit méltatlanul mellőz az utókor a figyelem középpontjába tolni. Ilyen a fenti képen burgonyatöltelékként ábrázolt kvintett is a maga briliáns humorú és kidolgozottságú new wave/poszt punkjával. Ha meghallgatjuk az 1978-as első lemezüket (Q: Are We Not Men? A: We Are Devo!) vagy arról mondjuk a Mongoloid című dalt, talán senkinek sem külön elmagyarázni, hogy mi is a pláne bennük. Talán nem véletlen, hogy ennél a lemezborítónál fordul át a humor idiotizmusba, amire a füllel lekövethető belbecs csak ráigazol: innen kezdődik az a lejtment a zenekar diszkográfiájában, aminek a negyedik albumformájú állomása 2010-re várható. Mi, mert rendíthetetlen optimisták vagyunk, csak remélni tudjuk a legjobbakat.

5. Iron Maiden – The Number Of The Beast (1982)

Ahogy a nyolcvanas évekbeli zenekarok próbáltak kemények meg ijesztőek lenni, az már akkor is nevetséges volt. (Kivételek persze akadnak: pölö a Nick Cave And The Bad Seeds dolgai.) Nézzük csak meg ezeket a rajzot szörnyeket, aztán vessük össze mondjuk a The Libertines lemezborítójával. Melyik zavarbaejtőbb? Naná, hogy az enyhén homoerotikás, heroinnal belövős! A New Wave of British Heavy Metal (NWOBHM) zenekarok (Motörhead, Saxon, Diamond Head etc.) videói láttán mi mindig csak röhögni szoktunk, hogy „Uram és annak Istene, a Superego, ez aztán nagyon gagyi! Hát ezek nem hallottak Iggy Pop törött sörös üvegben fetrengős sztorijairól vagy hogy a Ramones két tagjai is hímringyóként kezdte?” Nagyon úgy tűnik, hogy nem.

6. Public Image Ltd. – That What Is Not (1982)

Igen, talált. Hiába állítja az ellenkezőjét az album címe, a képen bizony egy – kifejezetten téliesre berendezkedett – vagina látható. Mondjuk, ha a nagy rock ’n’ roll svindli, a punkmozgalom alapbotrányköve, a Sex Pistols és a PIL „patkányarcú” énekese, Johnny Rotten feje virítana ott, az is csak alig néhány árnyalattal volna hálásabb. Nem, nincsenek ellenérzéseink egyik, khm, testrésszel kapcsolatban sem, csak épp kihangsúlyoznánk a belső értékek fontosságát – túl az esetünkben nem is annyira pőre felszín mellett/ellenében.