Így magyarázza az apropót a szokott humorával a plakáton színes bajszot kapó dalnok. A Kőszegi Várszínház nyári programfergetegének sűrű véghajrájában Pécs arcának ezúttal egy franciás műveltségű költő-műfordító és Heidl György (esetünkben) gitáros-dalszerző a fő cinkostársa.

Az előző részek tartalmából

Lovasinak ez a harmadik – időlegesen sikeres – kitörési kísérlete a Kispál és a Borz-skatulyából. Ő mondta még néhány éve a sokat idézettet, hogy a magyar popéletből, ha egyszer oda valaki nagyon bekerült és túl nagy hülyeséget nem csinált, csak kihalni lehet. Vagyis ha a közönség köt hozzád, a nevedhez, a hangodhoz, az arcodhoz néhány első blikkre beugró, rögtön dúdolásra késztető slágert a huszon-harmincas éveidből, azokkal lazán ki lehet bekkelni a nyugdíjig és még tovább is. Közben persze illik felvenned – tök mindegy, milyen fogadtatásban részesülő – albumokat, de ha teheted, inkább a jubileumi válogatásokat és a koncertfelvételeket favorizáld. 

A mi Zrínyi Miklósunk tanult a „szigetvári hős” példájából. 2001-ben előbb a Bandi a hegyről című szólólemezével élte ki stílusfüggetlenül a kreatív ingereit, majd 2005-től az ős-Kispál tagokkal kezdett annyira hobbizenélgetni, hogy az anyazenekar azóta kissé háttérbe is szorult, lemezük sem jelent meg a mondott év óta. És ezzel itt is vagyunk a Jurisics-vár udvarán kétszázsokan, hogy lefüleljük a szóban forgó versmegzenésítést, amely a Helikon-hangoskönyv sorozatban 2007-ben jelent meg.

Társas érintkezés

A tisztesség és a teljes színpadi szereposztás kedvéért a programfüzetből idekívánkozik még egy idézet: „Zongorán az After Crying-alapító, néhány éve már csak akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba játszik, gitáron közreműködik a népzenészként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar egyik prímása, a doboknál Gáspár Gergő ül, a basszusgitárt pedig Drapos Gergő kezeli.”

Lovasi persze eleve nem olyan természet, hogy a költészettől általában elvárt magasztosságot nagyon szárnyalni hagyná. Már felütésképpen vagy háromszor orron pöcköli. Elnevezi a zenekart Véletlennek. (Ez egy „annyira depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek” típusú vers címe.) Aztán bemondja a cikkünk címét, végül a kommunikációs zavar kapcsán mesél el egy viccet az UFÓ-ról, aki csak szteppelni és fingani tud, így az amcsi farmer nem érti meg, hogy azt magyarázza neki, hogy ég a háza, hát agyonveri.

Petting szívtájékon

Hiába azonban a mindent karikírozó, mindenen ironizáló kedve a dalnoknak, a megdalosított versek elemelkednek a földtől. Hol égi esővízről beszélnek, hol éjgarázsról, hol meg arról, hogy „Földön van utódom bőven, / S lesz is, osztódnak tovább: / De nem sokszorozódom fenn, / Csak vétkeim szaporák.” A Babzsák persze olyasmi, ami(hez/re) Lovasinak is le kell ülni, majd a pergősebb résznél felállni, hogy végül ismét visszaülhessen. Még a fordított szüzsé szerint „készült” Ködkép is, aminek előbb volt zenéje, mint dallama és amit Lovasi Disznózsír címmel mutat be, még az is az, ami: egy, a délutáni ködnek írt óda. Szabó Attila gitáros beszáll vokálozni, mi meg elégedetten csettinthetünk, hogy ez a dal akár a készülőfélben lévő Kispál-lemezre is ráférne, annyira lovasis.

A költő szava humor

A Billentyűkben a művész és a művészfeleség, illetőleg a közös gyermekek sorsa van megénekelve. Hiteles elbeszélőként a színre lépdelő 38 éves Lackfi János ötszörös apa. Az Apám kakasa című gyermekkönyvéből olvassa fel mindenki által ismert gyermekversek továbbgondolásait. A játszi humorú költő bevallja, hogy ellenére van a köztéri szobrok képében velünk élő irodalom, azokat ugyanis leszarják a galambok és különben is mozdulatlanok. Így kerül egy vereben például az apa okosságának túlmúlását kívánalmazó sor végére, hogy „nem nehéz”, hozzá rímül pedig hogy „aludj el szépen, kis Teréz”. Vagy hogy „tök tuti mézzel a hagyma”. De a „Józsika, Józsika csápol” vagy a „Parabola, parabola antenna” sorokat is illik ideidézni. Lackfi nem gépelte versbe ezt a sort, de a szájhagyomány talán felkapja: „lehunyja tyúkszemét a láb”.

Bandi és Attila

„Szál makkból serkent cseppnyi gyom”, köt tovább gyönyörködtetőn a borért a szerző intermezzója közben a lelátó mögé vonuló Lovasi: Régi erdő. A Kerthelyiség egy igazi „iszós” dal, benne ismét Szabó Attila vokálozik. Előtte még Brian Setzer rock & roll- és rockabilly-Istenséget idéző gitárfutamról tudjuk meg, hogy Lovasi legutóbb ezt tanulta tőle a tanodában. Oldásképpen a talán sokaknak kevéssé ismert dalok okozta bele-nem-feledkezést Bandi a hegyről a Napos, barackost danolja nekünk „erotikus gyümölcslé parádé” ajánlással.

Aztán begubózik: „Mint meztelen csiga besózva, / Úgy fordulok ki most magamból, / Lét-kabát bélését kitárom, / Lettem egyszemélyes karambol.” Lackfi erről, az immár hangszórókon át felerősített hatású versről, második eljövetele alkalmával mint több áttételen át működő József Attila-hommage-ról beszél. Persze a köznapi profánság tőle sem áll távol. „Túlzott pénzkiadás esetén vissza nem ad”, olvassa az egyiket hexametereknek, amikkel a legmindennapibb életben volt szerencséje találkozni. Hanem mindegyik ilyen telitalálat eltörpül az egyik általa látott hirdetés előtt: „hali napi koszikák nagy választékban”. A verseit ismét sziporkázó kedvű leleményesség jellezi.

Éccakai tíz felé tartva a Csak című verset Tóth Krisztina költőnőnek ajánlja Lovasi. A lemezen még a mosógéphez intézett kedveskedés, a Hajdutánc címe alatt volt olvasható a gyönyörű költőnő neve. Na nem mintha ezt a dalt nem játszanák. József Attila hatását Lovasi dalszövegeire több tanulmányban is „kimutatták”. „Íme, hát megleltem hazámat”, szorítanak torkot az elrebegett szavak. Lovasi persze rögtön feljogosítva érzi magát az iróniára. 1988-at írunk, mséli, és az egyetemista dalnok nem bír nem röhögni a híres Orbán-beszédet firtató komoly szavakon, hát megírja a Forradalmár című örökbecsűjét. És elő is adja nekünk a Vedd fel a szép ruháddal egyetemben (lásd fentebb a vonatkozó 2001-es évszámot).

Lépet elfele, pontosítás kívántatik

Esorokírójának azonban megy a vonata, erős léptek jelzik útját a vasútállomás fele. Azt ugya hallja még távoztában, hogy a zenekarok a koncert végén szokták elsütni a legnagyobbat durranó patronjaikat. Vagyis valószínűleg a Véletlen című „koviubi pörivel”-féle nóta zárta a ráadás előtt a koncertet. Ha tévedne a krónikás, illetve az általa már nem látottakról-hallottakról kéretik a hozzászólás mezőben pontosítani-mesélni. Meg persze megvenni legalább az Apám kakasa címá Lackfi János-gyermekverskötetet. A csalódás kizárt.