Kimozdul - programok, fesztivlok, vlemnyek

Átjáró 3: Amatőr Ifjúsági Tehetségkutató Könnyűzenei Fesztivál, sárvári elődöntő (márc. 13)



A Nádasdy-várban folytatódik a megmérettetés. A lenti zenekarokkal.

 

Kezdés: 19:00

Belépő: 500 Ft

 

Sunbird

A Sunbird 2007. október 13-án alakult Körmenden. A zenekar kezdetben 3 személyes volt, azonban kisebb konfliktus után az alapító gitáros elhagyta a zenekart, így a Sunbirdöt (akkor még Evershed) Szabó Ferenc és Fancsali Csaba folytatta. Később csatlakozott Urbán Tamás, majd végül 2008. június 19-én kialakult a jelenlegi felállás Török Dániel személyével. A zenekar fellépett többek között Szombathelyen, a Körmendi napokon és a Sitkei Rockfesztiválon is.

Zenekar képviselője: Szabó Ferenc

Stílus: rock/metal

Tagok:
Szabó Ferenc – ének, gitár
Urbán Tamás – gitár
Török Dániel – cselló, basszusgitár
Fancsali Csaba – dob

Előadott szerzemények:
Zsongás
Nemlétező létező
Választott dal: Police: Message In A Bottle

 

Anonymouse

A zenekar 2008 márciusában alakult, 5 fővel. Az akkori felállás 2009. decemberében 4 főre csökkent. A basszusgitáros szerepét Dikó, az eredeti zenekar szólógitárosa vállalta és új hangszerével együtt új arculatot is adott az együttesnek. 2008 óta Szombathelyen (Club Y, Rock City Life), Celldömölkön (Vulkán Fesztivál) és kisebb településeken (pl.: az ostffyasszonyfai falunapon) hallhatta őket a közönség.

Zenekar képviselője: Péntek Ottó

Stílus: modern rock

Tagok:
Péntek Katalin „Kata” – elektroakusztikus gitár/vokál
Ferenczi Bettina „Bebi” – dob
Kuttor Ildikó”Dikó” – basszusgitár/vokál
Péntek Ottó”Otti” – ének/szólógitár

Előadott szerzemények:
Kell! Kell! Kell! (írta: Péntek Otti)
Hosszú az út (írta Péntek Otti és Péntek Kata)
Kérdezz! (írta Péntek Otti)
Választott dal: Metro együttes – Kócos kis ördögök

 

Rith

2007. január 13-óta működik a zenekar, ebben a felállásban 5 hónapja. Tavaly is indultak az Átjárón, és egy különdíjjal lettek gazdagabbak. Kétszer játszottak a Lord vendégeként, Körmenden pedig a 30Y egyik előzenekaraként léptek fel.

Zenekar képviselője: Németh Tamás

Stílus: dallamos rock

Tagok:
Németh Tamás – dob
Dan Sebastian – ritmusgitár, ének
Horváth Patrik – basszusgitár
Horváth András – billentyűs hangszerek
Hargitai András – szólógitár

Előadott szerzemények:
Tolass hátra!
Rocker vagyok
Halvány lélek
Választott dal: Beatles: Let it be

 

Galeri

A zenekar 1 éve működik, kisebb nagyobb sikerekkel. Jó pár fellépés után vannak már. Zenéltek kocsmákban, kisebb nagyobb zenei klubokban és fellépési lehetőséget kaptak egy motorostalálkozón is.

Zenekar képviselője: Mozsár Bálint
Stílus: hard rock

Tagok:
Cirók András – gitár
Csóka Gábor – basszusgitár
Varga Zsolt – dob
Mozsár Bálint – szólógitár

Előadott szerzemények:
Fésű
Jövő bizonytalan
Lépj tovább!
Nem adjuk fel!
Választott dal: Black Sabbath: Paranoid

 

A szervező az MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálat (9700 Szombathely Ady tér 5., email: logo@vasvili.hu, web: www.vasvili.hu)

A program az MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálata Európai Uniós TÁMOP 5.2.5.-08/1-2008-0144 pályázata támogatásával valósul meg.

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Kérem írja be a képen látható betűket!
Image CAPTCHA
Szünet nélkül írja be a betűket!

Programajánló

Programnaptár

H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
H K Sz Cs P Szo V
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31